Anna Piaggira emlékezünk
„Az utolsó nagy ruhaszakértő” – Manolo Blahnik aposztrofálta így az augusztus 7-én, múlt kedden elhunyt olasz divatszakértőt, divatújságírót és stílusikont, Anna Piaggit. Talán a magyar divatrajongók között még akadnak olyanok, akik csak a szomorú esemény apropóján hallottak először a divatvilág eme legendás alakjáról, így nem hiábavaló röviden bemutatnunk életét és munkásságát.
Tetszik a cikk? Kövess minket facebookon!
Anna Piaggi, aki 1931-ben, az olasz divat fellegvárában, Milánóban látta meg a napvilágot. Az Vogue-nak írta a cikkeit híressé vált rovatában, melyet sokan csak „Piaggi divatalgebrájának” neveztek, de korábban az Arianna, a Vanity és a Panorama magazinokban is jelentek meg írásai. Olyan tervezőkkel ápolt személyes, baráti kapcsolatot, mint Karl Lagerfeld, Vivienne Westwood, vagy a már fent is idézett Manolo Blahnik. Stephen Jones brit kalaptervezővel is szoros barátságban volt, általában az ő kreációit viselte, ami igazán nagy szó, ha azt vesszük figyelembe, hogy Piaggit állítólag a nyolcvanas évek óta nem látták kalap nélkül kilépni az utcára.
Gyűjtőként is maradandót alkotott az évtizedek során összegyűjtött több mint 2800 ruhájával, és majd 300 pár cipőjével. A hatalmas ruhatárat 2006-ban a Victori and Albert múzeum által rendezett kiállításon tekinthették meg az érdeklődők.
Leginkább azonban mégis extravagáns, már-már szürreális, sokszor szinte komikumba, paródiába hajló stílusáról ismert sokak számára. A divathetek pótolhatatlan színfoltjává vált fehérre alapozott, erős pirosítóval hangsúlyozott arcával, élénk narancsszínű rúzsával, és a sokszor eklektikusnak tűnő, ám saját bevallása szerint aprólékosan megtervezett öltözékeivel.
Az alábbiakban legemlékezetesebb összeállításaival tisztelgünk az emléke előtt :



























Mondd el a világnak,mit gondolsz


comments powered by Disqus