Divat a back to school – Dsquared2 2012 Ősz
A Dsquared 2012-es őszi RTW divatbemutatóján elhozták nekünk a 60-as iskolásévek divatját. A kifutóra igazi gimnáziumi hangulatot varázsoltak a díszlettel, a kor stílusához megfelelő zenével, de leginkább a ruhákkal, melyeket könnyen összeállíthatunk egy egyszerű ruhatárból is. A bemutatón tökéletesen megmutatták azt, hogy a divatos és csinos öltözködést az iskolai szabályok áthágása nélkül is el lehet érni, ugyanis a modellek térdig érő szoknyákat és hétnyolcados farmereket viseltek.
A kollekcióban középpontjában a fehér, galléros ingek állnak, mely az összes öltözékhez alapdarab volt. A bő, kényelmes pulcsik alól kibukkannak a gallérok, ezzel még jobban hangsúlyozva a high school stílust. A merészebb boyfriend’s trend kedvelői egy csokornyakkendővel is megfűszerezhetik az outfitet.
A másik fontos darab az természetesen a farmernadrág, ugyanis a modellekre szűk, felhajtott szárú nacikat adtak. Ha a szoknya mellett döntünk, akkor válasszunk egy hosszabb és magas derekú ceruzafazont.
Lábbelinek a körömcipőt választották, melyet már szinte mindenhez felvehetünk és a lazább öltözékeket is csinossá varázsolhatjuk velük. A bokapántos darabok nemcsak nőiesebbek, hanem stabilabbak és biztonságosabb lépést biztosítanak.
A többi kiegészítő változatos volt: színes boríték- és barna postástáskák továbbá nagy, arany színű, díszes nyakékek díszítették a lányokat. A kedvenceim, melyek a leginkább feldobták a ruhák hangulatát, azok a hosszú, elegáns bőrkesztyűk voltak. A cicás alakú szemüveget se felejtsük ki, hiszen még mindig szuperdivatos, most ősszel is. Viseljük bátran, sötét vagy akár átlátszó lencsével.
Tetszik a cikk? Kövess minket facebookon!
A sminknél a cicás szemeket alkalmazták vastag tusvonallal és fekete, hosszú szempillákkal. A szemöldök is nagyobb hangsúlyt kapott, a szájra viszont visszafogott, nude szín került.
A magasba tupírozott frizurák a 60-as évek bombázóit idézik.
A színeket tekintve a fekete-fehér-szürke trió mellett elég merész összeállítások is születtek, a kollekció színvilágáról inkább a 80-as évek divatja ugrik be. Piros, rózsaszín, sárga, lila és zöld. Igen, ezek mind egy outfiten belül. Mi azért óvatosabban bánjunk a különféle árnyalatokkal, hiszen nem könnyű eltalálni a divatos, de még ízléses kombinációt.
Nem nehéz ezt a trendet a gardróbunkba csempészni, hiszen egészen biztos, hogy a ruhadarabok nagy részét már most is birtokoljuk. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a hétnyolcados farmer, a ceruzaszoknya, a nagy és puha pulcsi, a galléros ing és a körömcipő must have-nek számítanak ebben a szezonban. És biztos vagyok benne, hogy egy szép, világos, cukorkaszínű szövetkabáttal sem foghatunk mellé.
És még néhány outfit a kifutóról:







































Mondd el a világnak,mit gondolsz


comments powered by Disqus