Még csak a milánói divathét második napjánál (első napról bővebben itt) járunk, de ma már többször is meglepődtem a látottakon, s tán a szám is tátva maradt. Először, rögtön reggel, a Bottega Veneta bemutatóján, majd kellemesen csalódtam a Salvatore Ferregamo-ban, s délután jött a Prada… de a napnak ekkor még nem volt vége.
A milánói divathét második napjának kezdete kissé lehangolóan hatott rám… A Bottega Veneta jövő tavaszi kollekciója első látásra egy cseppet sem tavaszi, sőt másodikra sem. Annak ellenére, hogy a bemutató végére a tervezők pár világosabb összeállítást is kifutóra küldtek. Ahogy említettem, színek terén túlsúlyban voltak a sötét árnyalatok; kék, szürke és barna, megbolondítva egy kis fehérrel. A teljes kollekcióval kapcsolatban roppant felemásak az érzéseim, egyrészt a színek miatt, másrészt a szabások miatt. Ugyanis a slim fit szabás keveredett a minimallal, és az oversized vonalakkal, s az így kapott összeállítások már-már túlságosan is eklektikusak.. Egy-egy pasztell virágmintás öltöny láttán elmosolyodtam, csakúgy, mint Winnetou-t idéző rojtok láttán is. Eltekintve a színektől, a kollekcióban találni egész jó darabokat is!
Le kell szögeznem, hogy nem szeretem a színeket, ellenben a mai nap legjobb kollekciója a színekben tobzódó Salvatore Ferragamo márkáé lett. Bár az első pár összeállítást látva kissé megijedtem. Ezek után a márka vezető tervezője, Massimiliano Giornetti azzal a bizonyos olasz ízléssel, oly’ finoman kombinálta a színeket, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Egy összeállításon belül bátran keverték a pasztell árnyalatokat az élénk alapszínekkel is, s így valami olyan fantasztikus látvány tárult elénk, ami miatt még én is megkedveltem a színeket e kollekcióban. Nagy kedvenceim az áttetsző pólók, a háromszínű ‘festett’ zakók, valamint a hófehér öltönyök némi rátéttel. Minden, amit a kifutón láthattam, remélem tendencia lesz jövőre, kivéve a borítéktáskákat. Nem szeretném elárulni, hogy mely árnyalatok a kollekció alapjai, nézzétek meg Ti is a bemutatót, igazán megéri!
E kollekcióval is ‘csak’ az a bajom, mint a tegnap Jil Sander-el, jó, ellenben a hazai utcákon több darabját sem tudom elképzelni. Ha a Calvin Klein által diktált divatot szeretné követni, tegye mindenki a szekrény aljára a koptatott farmerját, s próbáljon beszerezni minél egyszerűbb ‘igazi farmeranyagból’ készült farmert, persze csakis oversized szabásút. Ugyanis az egész kollekción a már említett szabásvonalak uralkodtak, ami ennyi bemutató után jövő tavaszra már biztos tendenciává növi ki magát. Színek terén a fehér árnyalatai és a kék ill. a fekete dominált, olykor egy összeállításon belül keverve e két-három színt. Ez leginkább a virágmintás outfiteknél volt erőteljesen észrevehető. A rengeteg ejtett vállú póló mellett, kissé szomorúan fogadtam a minimal szabású bőrdzsekiket – bár ha jobban belegondolok, van hogy elkél egy jó bőrdzseki tavasszal is!
Ha nem ezen a napon lett volna a Salvatore Ferragamo show, akkor biztos, hogy a Vivienne Westwood bemutató lett volna a napi kedvencem. Az első részében remek szabású öltönyöket láthattunk, melyek kinézetre nagyon lezsernek tűntek – tökéletes tavaszi ill. nyári összeállítások. Ellenben a kollekció második részében megérkezett a várva várt westwood-os extravagancia is. Ami az egész kollekciót összefogta azok a virágkoszorúk, melyeket a modellek korona gyanánt viseltek. Ez a reneszánsz életérzés visszatekintett egy-egy gyümölcskosaras printen is. Merem állítani, hogy a kollekcióban csak egy ‘hordhatatlan’ darab kapott helyet, egy térdig érő ejtett vállú kötött tanktop, vagyis inkább ruha… Ezt leszámítva teljesen hétköznapi és hordható darabok lettek.
Egyszerűen még most sem találom a szavakat. Nagy várakozás előzte meg a bemutatót, sok mindenre számítottam, de erre nem. Szépen sorjában jöttek a fiúk a kifutón, mígnem feltűnt egy hosszú szőke hajú lány. Először csak azt hittem, hogy Andrej Pejic lépett a színre, de hamar kiderült, hogy nem! Ugyanis a Prada férfi kollekciójának bemutatóján több női modell -többek közt Axente Vanessza is- kifutóra lépett, a férfi outfitekhez nagyon hasonló darabokban. Arra a kérdésre még nem kaptunk választ, hogy egy teljesen férfi kollekciót vagy egy férfi – egy női kapszula kollekciót láthattunk ma. A kreációkra a minimal szabás volt a jellemző, olykor több ejtett vállú darabbal kombinálva. Színek tekintetében a kék, a bordó, a szürke, a zöld és az okker volt a domináns. Miuccia Prada bátran keverte a színeket, hiszen szinte az összes nadrág ágyék felét az adott szín ellentétes színével párosították. Természetesen nem hiányozhattak a fekete-fehér-szürke összeállítások sem. Maga a kollekció még csak-csak elmegy, de ez az androgünitás már sok. Többször láttam a mai nap folyamán a bemutatót, de még mindig nem tudtam megbarátkozni vele. Ajánlom figyelmetekbe!
Komoly vetélytársuk lett a Salvatore Ferragamo és a Vivienne Westwood bemutatóknak. De kiállok a szavam mellett! Végre megérkezett az igazi olasz divat, a slim fit áradat és a kiegészítők halmozása. Ódákat tudnék zengeni a remek slim fit öltönyökről, a jól szabott ingekről, s nem utolsósorban a kabátokról. Ha Cavallit követed, biztos megérte idén annyi kék darabba invesztálni, hisz a kollekció láttán még jövőre is divat lesz a kék. Nagy kedvenceim lettek a printelt anyagból készült darabok is, mert figyelemfelkeltőek, de mégis markánsak. Színek terén a kéken kívül, a fehér, a szürke, a lila és a türkiz a dominánsak, az élénk és a sötét színek mellett a pasztell árnyalatok is feltűntek a kifutón. Nem okozott meglepetést a metál csillogás sem, hiszen ez az egyik legnagyobb újdonság a 2013-as tavaszi szezonban. A printeken kívül muszáj megemlítenem a türkizkék hasított bőrkabátokat (egy nagy sóhaj) – must have darabok!
Ahogy már többször is említettem, a napi kedvencem a Salvatore Ferragamo show, és a Tietek?
Folytatás következik!
Képek forrása: VOGUE Italia
Ezeket olvastad már?