Serge Gainsbourg és Brigitte Bardot forró románca, életre kel
Korunk egyik legelismertebb klasszikus szépségét, Scarlett Johanssont kérte fel Lulu Gainsbourg, Brigitte Bardot énekhangjának megidézésére. Lulu a híres Serge Gainsbourg (költő, színész, énekes életművész) fia úgy vélte itt az ideje újra éleszteni hagyatékát, ezért elkészítette a ’From Gainsbourg To Lulu ’ című albumot melyen édesapja legnépszerűbb dalait dolgozza fel.
A méltán híres ‘Bonnie and Clyde’ című dalt Gainsbourg, Bardonak írta 1968-ban, melyet együtt énekeltek el duettként. A dal sikere nagyobb lett, mint a románc ereje így a pár egy rövid és forró kapcsolt után szakított. Az új verzióban Scarlett személyesíti meg Bonniet, a szöveget és az éneket angolul prezentálja, míg Lulu francia nyelven énekli a saját részét.
Scarlettnek nem ez az első próbálkozása énekesnőként is kibontakozni. Két lemeze is megjelent már, 2008-ban az ’Anywhere I Lay my head’, majd az azt követő évben a ’Break Up’. Elsöprő sikert egyik sem hozott számára ezzen a téren, de talán egy lengendás szerelem életrekeltése ezt is bevonzza a színésznő számára.
Az aktualitás abból is fakadhat, hogy most készült el Serge Gainsbourg életét megörökítő film, melyben bemutatják a művész hatalmas sikereit, híres szeretőit, és önpusztító életmódját is.
Tetszik a cikk? Kövess minket facebookon!
A hatvanas évek Párizsa önmagában is sok jóval kecsegtet a nézők számára, Joann Sfar rendező azonban megpróbálta minél jobban szemléltetni Gainsbourg életének kettősségét.
A filmben Laetitia Casta kapta Bardot szerepét. Biztosan közrejátszott a két szépség közötti hasonlóság is.
Úgy látszik a színésznő nagy hatással volt a férfiakra, Gainsbourg neki írta ’Je t’aime’ című, talán leghíresebb dalát.
Brigitte Bardot csak egy a híres szépségek közül. A művész több mint 10 évig birtokolta Jane Birkin angol színésznő szerelmét. A név egyezés pedig egyáltalán nem véletlen, a Hermés 1981-ben Jean –Louis Dumas által egy igazán kifinomult táskát alkotott, melyet Jane szépsége inspirált, így róla neveztek el. A Birkin Bag azóta összeolvadt a stílus fogalmával, és napjainkban is a legjobbként van számontartva.
Szerelem, szépség, divat, buja dallamok, érdemes lesz nyomonkövetni Gainsbourg hagyatékát!






















Mondd el a világnak,mit gondolsz


comments powered by Disqus